Kedves CsüCsop-osok, kedves Látogatók!

Honlapunkkal a Csütörtöki Csoport rendszeres heti hittanjainak szünetelése idején is szeretnénk információt adni közösségünkről, múltunkról, találkozásainkról és arról, hogyan lehet feliratkozni Alumni levelezőlistánkra, csatlakozni Facebook-csoportunkhoz.
Lelki vezetőnk, Bíró László püspök atya tanításáról, szolgálatáról személyes weboldalán is olvashattok: velederted.net

Ferenc pápa üzenete a Csütörtöki Csoport Katolikus Ifjúsági Közösségnek
Kiss Ulrich jezsuita atya tolmácsolásában, Budapest, 2023. április 29.

Április 30-án, vasárnap este Ulrich atya az alábbi szövegű hangüzenet hagyta, amely ide kattintva meg is hallgatható: „…átadom Nektek a Szentatya üzenetét. Amikor találkoztunk Vele a nunciatúrán, föltettem a CsüCsop nevében a kérdést, hogy mit vár el a fiatalságtól, és két dolgot mondott: az egyik a hitelesség, a másik a koherencia. Ezt köti a lelketekre, hogy ez a legfontosabb. Nem kell nagy terveket szőni, hanem egyrészt hitelesnek kell lenni, másrészt pedig a különböző cselekedeteinknek összhangban kell lenni egymással. (Ez a koherencia.) Ezt akartam Nektek elmondani, szerintem ezt föl lehetne hozni a honlapotokon, megadva a körülményeket. Köszi!”


Vácon ünnepeltük a CsüCsop ezüstjubileumát püspök atyával és az egykori "kispapokkal"

Amint 2010-ben és 2015-ben, úgy idén is hittanostársunk, Agonás Szonja tudósította a Magyar Kurír katolikus hírportált többnapos, ünnepi együttlétünkről. „A kereszt szilárdan áll, míg a Föld forog” – ezzel a mottóval rendezték meg Bíró László püspök és az általa vezetett, 2021 óta szünetelő budapesti ifjúsági hittan, a Csütörtöki csoport (Csücsop) egykori tagjainak találkozóját április 14. és 16. között Vácott, a piarista gimnáziumban. A találkozón közel kétszáz egykori hittanos és családtagjaik fordultak meg. A teljes cikk, 87 fényképpel, ide kattintva olvasható.

A CsüCsop

A Csütörtöki Csoport Katolikus Ifjúsági Közösség 1995-ben alakult Bíró László püspök vezetésével.
26 év alatt több mint ezer fiatal felnőtt fordult meg ebben a "lelki otthonban", barátságok köttettek, sok házasság, ezekből sok gyerek született.
A csütörtöki hittanok 2021 ősze óta szünetelnek, a CsüCsop-os "nagycsalád" tagjai lelkigyakorlatok, jubileumi programok, közös nyaralások, szűkebb körű összejövetelek, személyes találkozások formájában tartják egymással a kapcsolatot.
A közösség tagjai közül számosan keresik fel időről időre Püspök Atyát pécsi otthonában, vesznek részt az általa az ország különböző településein tartott szentmiséken, előadásokon.

Rádióinterjú

Püspök atyával és 3 CsüCsop-ossal a közösség történetéről és váci jubileumi lelkigyakorlatáról.
Az interjú IDE kattintva tölthető le.
Készítette Hámori Kinga szerkesztő-műsorvezető. Elhangzott a Magyar Katolikus Rádióban, 2023. ápr. 22-én 8.05-kor.

Kiss Ulrich atya és a 28 éves CsüCsop (Csütörtöki Csoport Katolikus Ifjúsági Közösség)

Három jezsuita is részt vett a Bíró László püspök vezette CsüCsop több éves késéssel megrendezett ezüstjubileumi ünnepén Vácon, 2023. április 15-én. Sajgó Szabolcs atya a Párbeszéd Háza korábbi igazgatójaként kapott meghívást: személyében a közösség a Rend felé is kifejezte köszönetét, amiért a Horánszky utcában több mint egy évtizedig helyet adott a csoport – jelenleg szünetelő – heti összejöveteleinek és egyéb rendezvényeinek. Jancsó Árpád atya maga is „csücsopos”, a hittanosok közül kikerült papi és szerzetesi hivatások egyike. Kiss Ulrich atya pedig egykor sajátos karizmájával egy „stratégiai ponton” adott fontos tanítást, tanácsot és lökést a Csütörtöki Csoportnak. 2001 októberében egy Dobogókőn tartott „továbbképzésen” rávezette a dinamikus növekedési fázisban lévő közösség felelőseit, hogy megfogalmazzák annak sajátos küldetését. Amint a CsüCsop krónikájában feljegyezték: „A résztvevőknek máig fülükbe cseng Kiss Ulrich atya hangja: »De barátaim, mi a cél?« Ő javasolta egy kis tanács felállítását is.” Segítségével tudatosabb és szervezettebb lett a megvalósítása a missziónak, miszerint a Csütörtöki Csoport lelki otthona legyen a fővárosban tanuló vidéki, illetve budapesti fiataloknak, friss diplomásoknak, és felkészítse őket, hogy a későbbiekben ők is hasonló, elmélyülésre alkalmat adó, ugyanakkor nyitott közösségek építői legyenek ott, ahová kerülnek. A néhány fős „Kistanács” intézménye a szervezőmunka hatékony formája maradt a CsüCsop-ban, amely egy időben jóval több mint 200 fős tagsággal, közel 30 kiscsoporttal működött.
Ulrich atya meghívást kapott és meglátogatta a Csütörtöki Csoport 2002. évi nyári táborát, amelynek programjában az egyik napon a Lakiteleki Népfőiskolán közéleti témájú beszélgetések is szerepeltek. Ezt követően nem ott kért szállást, hanem a csücsoposokkal tartott a tiszakürti általános iskolába, ahol egy szertárban jutott neki ágy. Fontos volt számára, hogy több időt tölthessen a fiatalokkal. (Képünkön jóízűen reggelizik velük.) Húsz évvel később is „végig kitartott” Bíró László püspök mellett a jubileumi lelkigyakorlaton, és a zárónapon arra biztatott, hogy bár a CsüCsop a heti összejövetelek formájában most nem működik, tagjai formáljanak egy „csütörtöki mozgalmat”, saját környezetükben, közösségeikben vigyék tovább az egymás között megélt lelkiséget.
Ferenc pápa és a magyar jezsuiták április 29-i találkozóján, a budapesti apostoli nunciatúrán, a spontán kérdések sorában Kiss Ulrich atya megemlítette, hogy nemrég egy 25 éves jubileumát ünneplő ifjúsági közösségnél járt, ahol a résztvevők a jövőt tervezgették, és kíváncsiak, mit vár tőlük a Szentatya, az Egyház. A pápa két dolgot üzent, kötött a lelkükre: hitelesség és koherencia, összhang a cselekedetek között. A CsüCsop több mint ezer egykori tagja és gyermekeik felnövő generációja e program jegyében építheti a magyar egyházat ott, ahová a Jóisten rendelte őket.

Sz. Á.

Képek forrása: CsüCsop, Ürmös Antal, Vatican Media


A kezdetek (részlet "A Csütörtöki Csoport története" c. összeállításból)

1995. augusztus 15. Bíró László kalocsa-kecskeméti segédpüspök a budapesti Központi Szeminárium rektora lesz.

1995. augusztus – Nézsán, az alakulófélben lévő kecskeméti Szentcsalád Plébánia ifjúsági lelkigyakorlatán megalakul a „pesti kiscsoport” a Budapesten tanuló (Ákos, Peti, Barni), illetve a fővárosba kerülő érettségizett piarista diákok (Zoli, Norbi, Fecó, Árpi) részvételével.

1995. szeptember 12. Kedd este a „Hetek Bandája” bemutatkozik Püspök atyának.

1995. szeptember 14. Első találkozó a Központi Szemináriumban, a 7-es teremben: az atya, a kecskeméti Nóri és a „hetek” közösen tervezgetik a leendő hittan rendjét, témáját.

1995. szeptember 21. Az első „csütörtöki hittan”. A hét fiú, valamint három lány: Nóri, Dóri és Mehi hallgatja „László atyát”. (Barátainkat, ismerőseinket szándékosan nem „püspöki hittanra” hívjuk.)
1995. október – Egyre többen gyűlnek össze csütörtökönként.
Pesten lakók, itt dolgozók, évfolyamtársak, kolesztársak, volt bencés, patronás, ... diákok ismerik és szeretik meg az atya előadásait hallgató, szentírást olvasó, éneklő társaságot, amely a személyes kapcsolatok mélyítésével (csoportbeszélgetés, találkozások a hittanon kívül is) igyekszik közösséggé válni. A hittanokat a hetente együtt vacsorázó-elmélkedő-beszélgető fiúcsoport, és a három lány fogja össze, de kinek-kinek saját feladata van: újak fogadása, énekek, terem berendezése, agapé, közös pénz kezelése, Püspök atya „titkára”, címek-névnapok-szülinapok gyűjtése, kulturális ajánlónk, a „Pogi” szerkesztése...

1995. november 9. A csoport 20–30 fősre duzzadt.
A felelősök, akik eddig csak a hittanok után ültek le pár percre egyeztetni, kis „zsinatot” tartanak az atyával a közösség eddigi találkozásairól és a továbbiakról. Ekkor is elhangzik, hogy a közösség gyarapodása akkor lehet kegyelem, ha közben nem válik tömeggé. Megerősítik, hogy továbbra sem kell nyilvánosan meghirdetni a hittant, és személyes figyelemmel kell fogadnunk az újakat, akiket legalább három alkalomra hívunk, és utána folyamatos részvételre kérünk.

1995. december – Az első közösen ünnepelt adventi roráték.
A szentmisén fogadjuk a híveket, énekelünk, mise után pedig tea és zsíros kenyér mellett beszélgetünk magunkról, s hogy ki hogyan éli meg az adventi szent időt. A csütörtök esti találkozások része a gyertyagyújtás: imádsággal, énekekkel, versekkel, novellákkal. A hittanokra a vizsgaidőszak alatt is igyekszünk összegyűlni.

Bíró László püspök atya

A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségizett, majd a Győri Hittudományi Főiskolán folytatott filozófiai és teológiai tanulmányokat. 1974. június 23-án szentelték pappá Szekszárdon. Húsz éven át a Pécsi egyházmegye szolgálatában állt.
1994. április 18-án II. János Pál pápa Castra Galbae-i címzetes püspökké és kalocsa–kecskeméti segédpüspökké nevezte ki. 1994. május 21-én szentelték püspökké a kecskeméti Társszékesegyházban.
1994-től 2020 őszéig az MKPK családreferense. 1995. augusztus 15-től 2008. december 31-ig a budapesti Központi Papnevelő Intézet rektora és az Egyetemi templom igazgatója.
2009. január 9-től 2021-ig tábori püspök.
Lelki vezetőnk, Bíró László püspök atya tanításáról, szolgálatáról személyes weboldalán is olvashattok: velederted.net Lelkipásztori szolgálatát 2021 őszétől a pécsi pálos kolostor lakójaként, közösségük tagjaként, mint a rend konfrátere, látja el. Előadásai, prédikációi elérhetők a Pálos Lelki Központ honlapján .