Honlapunkkal a Csütörtöki Csoport rendszeres heti hittanjainak szünetelése idején is szeretnénk információt adni közösségünkről, múltunkról, találkozásainkról és arról, hogyan lehet feliratkozni Alumni levelezőlistánkra, csatlakozni Facebook-csoportunkhoz.
Lelki vezetőnk, Bíró László püspök atya tanításáról, szolgálatáról személyes weboldalán is olvashattok: velederted.net
2025. október 10–12. között több mint négyszázan voltunk együtt: egykori hittanosok, házastársak, gyerekek, segítők, gyerekvigyázó fiataljaink... Bíró László és Martos Balázs püspökök, valamint Jávorka Lajos atya előadásait hallgatva, szentségimádáson, szentmiséken, kiscsoportos beszélgetésen való részvétel és sok személyes találkozás során élhettük meg az Istenhez és a közösséghez tartozás örömét. Ezúttal a Magyar Kurír tudósításának mind a szövege, mind a fotógalériája CsüCsop-osok közreműködésével készült.
Április 30-án, vasárnap este Ulrich atya az alábbi szövegű hangüzenet hagyta, amely ide kattintva meg is hallgatható: „…átadom Nektek a Szentatya üzenetét. Amikor találkoztunk Vele a nunciatúrán, föltettem a CsüCsop nevében a kérdést, hogy mit vár el a fiatalságtól, és két dolgot mondott: az egyik a hitelesség, a másik a koherencia. Ezt köti a lelketekre, hogy ez a legfontosabb. Nem kell nagy terveket szőni, hanem egyrészt hitelesnek kell lenni, másrészt pedig a különböző cselekedeteinknek összhangban kell lenni egymással. (Ez a koherencia.) Ezt akartam Nektek elmondani, szerintem ezt föl lehetne hozni a honlapotokon, megadva a körülményeket. Köszi!”
Amint 2010-ben és 2015-ben, úgy idén is hittanostársunk, Agonás Szonja tudósította a Magyar Kurír katolikus hírportált többnapos, ünnepi együttlétünkről.
„A kereszt szilárdan áll, míg a Föld forog” – ezzel a mottóval rendezték meg Bíró László püspök és az általa vezetett, 2021 óta szünetelő budapesti ifjúsági hittan, a Csütörtöki csoport (Csücsop) egykori tagjainak találkozóját 2023. április 14. és 16. között Vácott, a piarista gimnáziumban. A találkozón közel kétszáz egykori hittanos és családtagjaik fordultak meg.
A teljes cikk, 87 fényképpel, ide kattintva olvasható.
A Csütörtöki Csoport Katolikus Ifjúsági Közösség 1995-ben alakult Bíró László püspök vezetésével.
26 év alatt több mint ezer fiatal felnőtt fordult meg ebben a "lelki otthonban", barátságok köttettek, sok házasság, ezekből sok gyerek született.
A csütörtöki hittanok 2021 ősze óta szünetelnek, a CsüCsop-os "nagycsalád" tagjai lelkigyakorlatok, jubileumi programok, közös nyaralások, szűkebb körű összejövetelek, személyes találkozások formájában tartják egymással a kapcsolatot.
A közösség tagjai közül számosan keresik fel időről időre Püspök Atyát pécsi otthonában, vesznek részt az általa az ország különböző településein tartott szentmiséken, előadásokon.
Püspök atyával és 3 CsüCsop-ossal a közösség történetéről és váci jubileumi lelkigyakorlatáról.
Az interjú IDE kattintva tölthető le.
Készítette Hámori Kinga szerkesztő-műsorvezető. Elhangzott a Magyar Katolikus Rádióban, 2023. ápr. 22-én 8.05-kor.
Három jezsuita is részt vett a Bíró László püspök vezette CsüCsop több éves késéssel megrendezett ezüstjubileumi ünnepén Vácon, 2023. április 15-én. Sajgó Szabolcs atya a Párbeszéd Háza korábbi igazgatójaként kapott meghívást: személyében a közösség a Rend felé is kifejezte köszönetét, amiért a Horánszky utcában több mint egy évtizedig helyet adott a csoport – jelenleg szünetelő – heti összejöveteleinek és egyéb rendezvényeinek.
Jancsó Árpád atya maga is „csücsopos”, a hittanosok közül kikerült papi és szerzetesi hivatások egyike. Kiss Ulrich atya pedig egykor sajátos karizmájával egy „stratégiai ponton” adott fontos tanítást, tanácsot és lökést a Csütörtöki Csoportnak. 2001 októberében egy Dobogókőn tartott „továbbképzésen” rávezette a dinamikus növekedési fázisban lévő közösség felelőseit, hogy megfogalmazzák annak sajátos küldetését. Amint a CsüCsop krónikájában feljegyezték: „A résztvevőknek máig fülükbe cseng Kiss Ulrich atya hangja: »De barátaim, mi a cél?« Ő javasolta egy kis tanács felállítását is.” Segítségével tudatosabb és szervezettebb lett a megvalósítása a missziónak, miszerint a Csütörtöki Csoport lelki otthona legyen a fővárosban tanuló vidéki, illetve budapesti fiataloknak, friss diplomásoknak, és felkészítse őket, hogy a későbbiekben ők is hasonló, elmélyülésre alkalmat adó, ugyanakkor nyitott közösségek építői legyenek ott, ahová kerülnek. A néhány fős „Kistanács” intézménye a szervezőmunka hatékony formája maradt a CsüCsop-ban, amely egy időben jóval több mint 200 fős tagsággal, közel 30 kiscsoporttal működött.
Ulrich atya meghívást kapott és meglátogatta a Csütörtöki Csoport 2002. évi nyári táborát, amelynek programjában az egyik napon a Lakiteleki Népfőiskolán közéleti témájú beszélgetések is szerepeltek. Ezt követően nem ott kért szállást, hanem a csücsoposokkal tartott a tiszakürti általános iskolába, ahol egy szertárban jutott neki ágy. Fontos volt számára, hogy több időt tölthessen a fiatalokkal. (Képünkön jóízűen reggelizik velük.) Húsz évvel később is „végig kitartott” Bíró László püspök mellett a jubileumi lelkigyakorlaton, és a zárónapon arra biztatott, hogy bár a CsüCsop a heti összejövetelek formájában most nem működik, tagjai formáljanak egy „csütörtöki mozgalmat”, saját környezetükben, közösségeikben vigyék tovább az egymás között megélt lelkiséget.
Ferenc pápa és a magyar jezsuiták április 29-i találkozóján, a budapesti apostoli nunciatúrán, a spontán kérdések sorában Kiss Ulrich atya megemlítette, hogy nemrég egy 25 éves jubileumát ünneplő ifjúsági közösségnél járt, ahol a résztvevők a jövőt tervezgették, és kíváncsiak, mit vár tőlük a Szentatya, az Egyház. A pápa két dolgot üzent, kötött a lelkükre: hitelesség és koherencia, összhang a cselekedetek között. A CsüCsop több mint ezer egykori tagja és gyermekeik felnövő generációja e program jegyében építheti a magyar egyházat ott, ahová a Jóisten rendelte őket.
Sz. Á.
Képek forrása: CsüCsop, Ürmös Antal, Vatican Media
1995. augusztus 15. Bíró László kalocsa-kecskeméti segédpüspök a budapesti Központi Szeminárium rektora lesz.
1995. augusztus – Nézsán, az alakulófélben lévő kecskeméti Szentcsalád Plébánia ifjúsági lelkigyakorlatán megalakul a „pesti kiscsoport” a Budapesten tanuló (Ákos, Peti, Barni), illetve a fővárosba kerülő érettségizett piarista diákok (Zoli, Norbi, Fecó, Árpi) részvételével.
1995. szeptember 12. Kedd este a „Hetek Bandája” bemutatkozik Püspök atyának.
1995. szeptember 14. Első találkozó a Központi Szemináriumban, a 7-es teremben: az atya, a kecskeméti Nóri és a „hetek” közösen tervezgetik a leendő hittan rendjét, témáját.
1995. szeptember 21. Az első „csütörtöki hittan”. A hét fiú, valamint három lány: Nóri, Dóri és Mehi hallgatja „László atyát”. (Barátainkat, ismerőseinket szándékosan nem „püspöki hittanra” hívjuk.)
1995. október – Egyre többen gyűlnek össze csütörtökönként.
Pesten lakók, itt dolgozók, évfolyamtársak, kolesztársak, volt bencés, patronás, ... diákok ismerik és szeretik meg az atya előadásait hallgató, szentírást olvasó, éneklő társaságot, amely a személyes kapcsolatok mélyítésével (csoportbeszélgetés, találkozások a hittanon kívül is) igyekszik közösséggé válni. A hittanokat a hetente együtt vacsorázó-elmélkedő-beszélgető fiúcsoport, és a három lány fogja össze, de kinek-kinek saját feladata van: újak fogadása, énekek, terem berendezése, agapé, közös pénz kezelése, Püspök atya „titkára”, címek-névnapok-szülinapok gyűjtése, kulturális ajánlónk, a „Pogi” szerkesztése...
1995. november 9. A csoport 20–30 fősre duzzadt.
A felelősök, akik eddig csak a hittanok után ültek le pár percre egyeztetni, kis „zsinatot” tartanak az atyával a közösség eddigi találkozásairól és a továbbiakról. Ekkor is elhangzik, hogy a közösség gyarapodása akkor lehet kegyelem, ha közben nem válik tömeggé. Megerősítik, hogy továbbra sem kell nyilvánosan meghirdetni a hittant, és személyes figyelemmel kell fogadnunk az újakat, akiket legalább három alkalomra hívunk, és utána folyamatos részvételre kérünk.
1995. december – Az első közösen ünnepelt adventi roráték.
A szentmisén fogadjuk a híveket, énekelünk, mise után pedig tea és zsíros kenyér mellett beszélgetünk magunkról, s hogy ki hogyan éli meg az adventi szent időt. A csütörtök esti találkozások része a gyertyagyújtás: imádsággal, énekekkel, versekkel, novellákkal. A hittanokra a vizsgaidőszak alatt is igyekszünk összegyűlni.
A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségizett, majd a Győri Hittudományi Főiskolán folytatott filozófiai és teológiai tanulmányokat. 1974. június 23-án szentelték pappá Szekszárdon. Húsz éven át a Pécsi egyházmegye szolgálatában állt.
1994. április 18-án II. János Pál pápa Castra Galbae-i címzetes püspökké és kalocsa–kecskeméti segédpüspökké nevezte ki. 1994. május 21-én szentelték püspökké a kecskeméti Társszékesegyházban.
1994-től 2020 őszéig az MKPK családreferense.
1995. augusztus 15-től 2008. december 31-ig a budapesti Központi Papnevelő Intézet rektora és az Egyetemi templom igazgatója.
2009. január 9-től 2021-ig tábori püspök.
Lelki vezetőnk, Bíró László püspök atya tanításáról, szolgálatáról személyes weboldalán is olvashattok: velederted.net
Lelkipásztori szolgálatát 2021 őszétől a pécsi pálos kolostor lakójaként, közösségük tagjaként, mint a rend konfrátere, látja el. Előadásai, prédikációi elérhetők a Pálos Lelki Központ honlapján
.