Hétfő
Kedd
Szerda

Csütörtöki Csoport

Katolikus Ifjúsági Közösség

Péntek
Szombat
Vasárnap

Beszélgetés Sanyi atyával hivatásról és keresztény életvitelről

Zsófi

Blog

Sanyi atya csak nemrég csatlakozott közösségünkhöz, mégis rendkívül hamar beilleszkedett közénk. Azóta minden csütörtöki hittanon részt vesz, és ha teheti, a kiscsoportos beszélgetésekre is velünk marad. Sanyi atyát egy nagyobb, bölcsebb testvérhez tudnám hasonlítani, akitől sokat tanulhatunk hivatásról és keresztény életvitelről. Néhány hete készítettünk vele egy interjút, amit ebben a bejegyzésben olvashattok el.

 

 

 

 

Fiatal papként hogyan telik egy napod?

A napjaim igen mozgalmasak, mégis vannak bennük kötött részek; például a zsolozsma. Mivel egyházmegyés pap vagyok, ezért a reggel számomra hét órakor kezdődik a Szent Kereszt Plébánián. A hetes misét Kerényi Lajos atya tartja, én pedig ez idő tájt gyóntatok a templom másik felében. Ezután együtt reggelizünk a munkatársakkal, majd végezzük a teendőinket. Én délelőtt egy általános iskolába megyek tanítani, de az is előfordul, hogy temetek. A délutánjaim is tartalmasan telnek: vagy hittant tartok, vagy más közösségi eseményen veszek részt. Este hat órára mindig hazatérek, mert a hatos misét én celebrálom. Az eukarisztia után plébániai programjaim vannak, kivéve csütörtökön, mert akkor köztudottan házon kívül vagyok a Csücsop miatt.

 

Papnak lenni nem könnyű feladat. Te miért döntöttél a hivatásod mellett?

Ez egy hosszú folyamat volt. A gimnázium végére letisztázódott bennem, hogy az irodalom és a történelem iránt érzek mély érdeklődést, ezért a jogi egyetemre adtam be a jelentkezésemet. Ez volt az én ötletem, de a Jóistennek más tervei voltak velem. Ez idő tájt sokat töprengtem, hogy mihez fogjak, és végül segítséget kértem a bencés szerzetesektől. Ők tanácsolták, hogy jelentkezzek teológia szakra is. A jogi egyetemre közben felvettek, így még nehezebbé vált számomra a döntés. Addig húztam a választást, míg végül eljött szeptember elseje. Ekkor valami – vagy inkább Valaki – azt súgta mélyen legbelül, hogy ne iratkozzam be a jogi karra. Ezért döntöttem az Esztergomi Szeminárium mellett.

 

Amikor pappá szenteltek, milyen szentelési jelmondatot választottál magadnak?

A mottóm egy komoly elköteleződésről szól: »Szólj Uram, hallja a Te szolgád.« /1Sám 3,10/. Ez az a válasz, amit a kis Sámuel ad az Istennek, amikor hívja őt álmában. Ő sem egyedül találta meg az Urat, hanem Éli tanító útmutatásai által. Úgy gondolom, hogy ezeket az utakat mindnyájunknak végig kell járnunk az életünkben. Amikor újmisés pap voltam, akkor mindenki engem ünnepelt, de aztán belecsöppentem a hétköznapokba, ahol szembesültem a nehézségekkel. Ahhoz, hogy mindig szolgálni tudjak, sokszor meg kell újítani a fogadalmamat. Ezért – immáron negyedik éve – nap mint nap kérem a Jóisten áldását, és elismétlem magamban a jelmondatomat: »Szólj Uram, hallja a Te szolgád.« 

 

A papsághoz hozzátartozik a lelki vezetés is. Te hogyan éled meg ezt a hivatást a fiatalok körében?

Amikor valaki megkeres lelki vezetéssel kapcsolatban, először mindig lehetőséget adok arra, hogy eljöjjön hozzám gyónni. Ez az első lépés ahhoz, hogy később mély beszélgetéseket tudjunk folytatni. Mivel a gyónásra olykor nem sok idő jut, ezért a lelki vezetés ennél többről szól. Az együtt gondolkodás megkívánja a rendszerességet, és a külön egyeztetett időpontot. Ez teszi lehetővé a lelki dolgok tisztázását. A találkozás végére mindig kikristályosodik egy támpont, ami segít a fejlődésben. Szerencsére jó páran vannak, akik megkeresnek lelki vezetéssel kapcsolatban, és közülük is sokan térnek hozzám vissza. Ezekkel az emberekkel vagy egy csendes parkban, vagy a plébánián szoktam beszélgetni egy kávé, vagy ebéd mellett. Emberfüggő, hogy kinek mi biztosít olyan környezetet, amiben meg mer nyílni. 

A lelki vezetés során melyik korosztályt érzed sajátodénak? Kik azok, akikkel igazán hangot találsz?

A saját korosztályom áll hozzám a legközelebb, de ettől függetlenül mindenkire nyitott vagyok. Ha nem találok valakivel rögtön hangot, akkor is az a legkevesebb, hogy meghallgatom.  Néha konkrét tanácsot adok, máskor pedig rávilágítok a helyes útra. Ez minden korosztálynál működik, legyen szó fiatalokról, egyedülállókról vagy házasokról. Mivel a plébánia mindenki előtt nyitva áll, ezért ilyen tekintetben nem vagyok személyválogató.

 

Mesélnél nekünk arról, milyen út vezetett a Csücsopra?

Hosszú út vezetett hozzátok, mégsem teljesen idegenként érkeztem. Régi ismeretségben állok ugyanis Erdélyi Balázzsal, és a feleségével, Judittal, akik egykor szintén csücsoposak voltak. Általuk sokat hallottam rólatok, és amikor a Magyar Szentek Plébániára kerültem, ismét találkoztam a közösségetek nevével. A Szent Kereszt Templom káplánjaként akadt egy kis szabadidőm, ezért felajánlottam a segítségemet különböző hittancsoportoknak. A csücsopos Kistanács volt az első vezetőség, aki élt ezzel a lehetőséggel, így kerültem hozzátok. Amikor először léptem be a Csücsopra, – egy október 8-ai estén, – rögtön összefutottam régi ismerősökkel. A beilleszkedés gyorsan ment, mert sok ember odajött hozzám, és érdeklődött felőlem. Abszolút pozitív élmény volt mind a köszöntés, mind a bemutatkozás, mert éreztem, hogy szeretettel fordultok felém.

 

Amikor Te tartod csütörtökön az előadást, mennyire érzed sajátodénak ezt a feladatot?

Mindig érdekes témákat hoztok fel, ezért szívesen elmélkedem róla. Mivel a csütörtöki beosztásom lazább, ezért délelőtt sok időt tudok fordítani a felkészülésre. Ilyenkor teológiai kérdések és cikkek kutatásával foglalkozom. Nektek köszönhetően olyan témák is előkerülnek, amelyek magamtól nem jutnának eszembe. A csütörtöki alkalmakon keresztül én is sokat tanulok, és utána már otthonosabban mozgok egy-egy területen.

 

Papként sokat teszel értünk, csücsoposokért. Mi mit tudunk Neked adni cserébe?

Sok mindent, például közösségi életet, szeretetet és befogadást. Gyakran kapok tőletek pozitív visszajelzéseket. Sokszor előfordul, hogy odajöttök hozzám beszélgetni, és megköszönitek a gondolataimat. Amikor köztetek vagyok, látom, hogy van jövő az Egyházban, és van arra igény a fiatalok körében, hogy ne csak vasárnapi keresztények legyünk. A Csücsop egy közösségbe von be minket, és lehetőséget ad arra, hogy rendszeresen foglalkozzunk a hitünkkel.  Nagyon örülök, hogy az egyetemista korosztály is érdeklődik a teológia, a Szentírás, és az egyházi szokások iránt, mert  ez tesz minket kereszténnyé.

Neked egyetemista korodban volt a Csücsophoz hasonló társaságod?

Nem volt. Én a győri Bencés Gimnáziumba jártam, ahol a közösségi élet kimerült az önmegvalósító körökben. Csak arra emlékszem, hogy kollégistaként rendszeresen imádkoztunk, és az atyák szellemisége áthatotta az iskolát. A szeminárium évei alatt sem volt közösségem, mivel – csoporttársaimmal megegyezve – mindnyájan inkább a teológiával, és a tanulmányainkkal foglalkoztunk. Ekkortájt sok időt fordítottam a lelki fejlődésre.

 

A papság mellett mennyi időd jut kikapcsolódni? Mivel töltöd szívesen a szabadidődet?

A hivatásom mellett azért jut időm pihenni is. Hetente egy szabadnapom van, ami megtöri a monotóniát, és kiszabadít a plébánia körforgásából. Ilyenkor kirándulni szoktam, vagy hazalátogatok a családomhoz. A színház világa sem áll tőlem messze, és olykor elmegyünk a paptársaimmal vacsorázni. Az is segít a kikapcsolódásban, hogy a lelki vezetőmmel mindig megbeszélhetem a papi teendőimet. Nyáron horgászni szoktam a barátaimmal, ami nagyszerű időtöltés. A tópart mindig békés, és ha fogunk valamit, akkor együtt örülünk a zsákmánynak.

 

Köszönöm az interjút! 🙂

Csücsop