Hétfő
Kedd
Szerda

Csütörtöki Csoport

Katolikus Ifjúsági Közösség

Péntek
Szombat
Vasárnap

(Szín)játékaink

Káposztás Lilla

Blog, Színjátszó

Néhány héttel a közösségbe érkezésem után (2015 novembere) értesültem a Csücsop péntek esti színjátszós csoportjáról. Gondolkodás nélkül a tagja szerettem volna lenni (korábban foglalkoztam színjátszással, néhány iskolai darabban főszerepet kaptam, és szövegkönyvírásban is volt már tapasztalatom). A csoport befogadó és nyitott volt, már az első alkalom után tudtam, hogy jó helyre érkeztem, hogy szeretnék közéjük tartozni.

Ami más, mint amit korábbi tapasztalataim mutatnak, hogy itt inkább improvizálunk; valaki feldob egy témát, amit helyben megjelenítünk néhány másodperces gondolkodás után, senkinek meg nem mondva, hogy mit mondjon, vagy hogy érezzen egy-egy alakítás közben.

Bevallom, sokszor elbizonytalanodom önmagamban, kivetnivalót találok abban a személyben, aki vagyok. Sokat gondolkodom magamon, azon, melyek azok a dolgok, amelyek meggátolnak az önelfogadásban. Néha belefáradok ebbe (egészen közömbös leszek, és semmi nem érdekel), de érzem, ez sem jó, nem ad békét, Isten nem ezt várja tőlem. Persze ebben az állapotomban is szeret és elfogad, mégis többet szeretne nyújtani, többet kihozni belőlem, elvezetni azokhoz a pontokhoz, ahol önmagam lehetek és boldog. És ez mindenkire igaz, bármilyen életet él, élethelyzetben van.  Erre a péntek esti színjátszós alkalmak döbbentettek rá. Ott levehetsz minden álarcot – tudom kicsit furcsán hangozhat-  ,aztán számtalan közül válogathatsz, amelyek viselésébe nem hogy belefáradsz, inkább feltöltődsz, megtelsz életkedvvel, kialakítasz egy pozitív életszemléletet és örömmel végzed a „munkádat”, boldogan csinálod azt, amit csinálsz. Itt ugyanazzal a megértéssel és szeretettel találkozom az emberek részéről, mint amit Isten tanúsít felém . A szeretetnek, az elfogadásnak és annak, hogy az ember önmaga lehet gyógyító ereje van. Ha egy ember elkezdi elfogadni és szeretni az „arcát”, akkor ezzel együtt a személyiségét is szereti és elfogadja idővel.

A pénteki csoport a dráma művészet azon ágazatára specializálódik, amit mi spontán színjátszásnak hívunk. Itt sok mindenre rájön az ember. Például ha többször alakítod egy házastárs szerepét, gyakran hasonló arculatot veszel fel egy-egy szituációs játékban. Ez sok mindent elárul rólad önmagadnak. Ami jó, hogy mindez játék. Ha kicsit figyelsz, tudatosan alakíthatod át az első ösztönös reakcióidat egy olyan személy reakciójává, aki valójában lenni szeretnél. Nekem feltűnt, hogy sok páros játékban veszekszem. Szeretnék inkább elfogadóbb és nyugalmat sugárzó lenni, de persze a veszekedés sem baj; az ember kieresztheti a gőzt egy fárasztó hét után, mindezt a játék keretein belül, és ráadásul még a többieket is megnevetteted, ami soha nem hátrány. Ha tapasztalod, hogy képes vagy másokat megnevettetni, rájössz… „hm…nem is vagyok olyan rossz arc… J”. A színjátszás az önbizalom megszerzésének egy módja. Nehéz lehet elkezdeni – volt tagunk, aki nem tudott mit kezdeni a kezdő szituációval, nevetésben tört ki, aztán bámulatosan alakított, sőt a továbbiakban önként jelentkezett a játékokra. Az ilyen pillanatokért megéri, mikor látod, hogy egy-egy emberben mennyi minden benne van, és egy kis „igennel” a felszínre hozhatja – de ha egyszer a részese leszel, elcsodálkozol majd, kik laknak benned, mennyire színes és sokoldalú vagy valójában. Igaz a mondás, hogy „az embert egy élet nem elég megismerni.”

A spontán játék a kreativitás fejlesztésének egyik legfontosabb oldala. A színjátszás enged a legtöbb teret a kreativitásnak. Bár nem tud mindenki Shakespear-i drámákat írni, de mindenkiben (igen, Benned is!) ott lakozik egy személyes Rómeó vagy Júlia, aki el tud játszani a színpadon.

Zárszóként, amire a kéthetenként tartandó csoporttalálkozások rávilágítottak: az emberek boldogsága és az, hogy hogyan érzik magukat az életben, attól függ, hogy mennyi szeretetet és elfogadást nyújtanak nekik, és van számukra legalább egy hely, egy közösség, amelyben megélhetik azt, akik és amilyenek és ezt a továbbiakban mások számára is biztosítani tudják.                                                                                                             

 Mindszenti Marija

Színjátszó

 

Csücsop