Hétfő
Kedd
Szerda

Csütörtöki Csoport

Katolikus Ifjúsági Közösség

Péntek
Szombat
Vasárnap

Hívő és világi emberek kapcsolata

Zsófi

Csütörtöki levél

Mindennapjaink során gyakran találkozunk nem hívő emberekkel, és olyan ismerősökkel, akiket szeretnénk közelebb vinni az Istenhez. Hogyan kell bánnunk ezekkel a személyekkel? Miként mutathatunk nekik példát életünkkel és tetteinkkel? – „Hirdesd az evangéliumot, és ha szükséges, használj szavakat is!” – Assisi Szent Ferenc tökéletesen rávilágít a misszió lényegére, de hogyan ültethetjük át bölcsességét a gyakorlatba? A 12-es kiscsoport ezzel a témával foglalkozott ráhangolódásában.

 

Jöjj, Emmánuel!

I. Megosztás (Andi) 

Jézus az utolsó vacsorán új küldetést adott tanítványainak: Jn 13,34-35.

Mindnyájan arra vagyunk meghívva, hogy elvigyük Krisztust, és az Ő szeretetét a világba. Nagyon fontos, hogy amikor jelenlegi élethelyzetünkre gondolunk, akkor tudatában legyünk, hogy az Atya akaratából kerültünk bele, és Ő feladatot adott nekünk. Nem véletlenül vagyunk ott, ahol vagyunk: az iskolában, az egyetemen, a baráti társaságunkban, a munkahelyünkön, a lakásunkban, az albérletünkben vagy a kollégiumi szobában. Az Atya mindnyájunkat küld valahová.

A témával kapcsolatban egy személyes példát szeretnék hozni. Nagymamám 84 éves immáron, és az egyetlen olyan ember a családunkban, aki egyáltalán nem hisz Istenben. Az ő gondolkodását a szocializmus hittagadó ideológiája alakította ilyenre. Többször bonyolódtunk vele vitákba, de bármilyen jól érveltünk is, ezek nem vezettek eredményre. Nehéz ez a kérdés, mert a nagyi mindeközben egy nagyon jó, szeretetreméltó ember, akinek sokat köszönhetünk, ezért nagyon rossz lenne, ha hitetlenül halna meg. Felelősségemnek érzem a sorsát. 

 

Korábban többször próbálkoztunk őt közelebb vinni a hithez: keresztény filmet ajánlottunk neki, és Böjte Csaba-könyvet adtunk a kezébe, de ezek mind eredménytelenek voltak. A nagyi, amint megérzi a térítési szándékot, azonnal hárít. Később rájöttem, hogy a szeretet sokkal fontosabb, mint a meggyőzés. Jézus nem arra hív, hogy meggyőzzünk másokat, hanem arra, hogy szeressük őket. Ez az elsődleges, Jézus az érzéseinken keresztül tud működni. Nagymamám egyedül él, így nyilvánvalóan szüksége van ránk, a családjára. Mostanában jobban odafigyelek a szükségleteire, és azt gondolom, ennek a törekvésnek a gyümölcsei sokkal többet érnek, mint bármilyen meggyőző érvelés. A nagyi tudja rólam, hogy keresztény közösségbe járok, és jó dolognak tartja, mert látja, hogy sok örömöt és élményt ad nekem. Mostanában sokat imádkozom érte, mert egyedül az Úr az, aki csodát tud tenni az ember lelkében. Ahogy Assisi Szent Ferenc mondja:

„Hirdesd az evangéliumot, és ha szükséges, használj szavakat is!”

 

Kiálts az Úrnak…

 

II. Gondolatok (Zoli)

Az életben vannak szabályok (pl. törvények), amelyek mindenkire ugyanúgy vonatkoznak. A nem hívő emberek e tekintetben megfelelnek a keresztény értékrendnek, mégis sok eltérés tapasztalható a két gondolkodás között. A katolikus hit alapja Isten tíz parancsolata és az üdvösségbe fektetett remény. Ehhez kapcsolódik nemcsak az erényes élet, de a bűnbocsánat szentsége is. A nem keresztény emberek ebből a szempontból máshogy gondolkodnak. Nekik csak az a céljuk, hogy elkerüljék a börtönt, de a gyónással/bűnbocsánattal sokszor nem tudnak mit kezdeni.

 

Minden, mi él…

 

III. Megosztás (Judit)

Ez a téma hozzám is közel áll, mert csak három-négy olyan közeg van az életemben, ahol hívők vesznek körül. Minden más területen csupán elvétve vannak körülöttem vallásos emberek, sőt a családom egy része sem hívő. Sok helyzetben könnyebb nem szólni, elbújni, beolvadni és félni, mint kiállni a hitünk mellett. Mindig kényelmesebb/kockázatmentesebb megoldás nem felhívni a figyelmet a hívő létünkre. Régebben én is így voltam ezzel: eljártam a saját katolikus közösségembe, ahol jól éreztem magam, megéltem a hitemet, de máshol nem reklámoztam a katolikus mivoltomat. Elfogadtam azokat a témákat, gondolatokat és tetteket, amelyek a nem hívő közegben felmerültek. Elfogadtam az ő „erkölcsüket”, viselkedésmódjukat is. Aztán több dolog is afelé vitt, hogy ezt a gyakorlatot megváltoztassam, vagy legalábbis nagyon igyekezzek rá.

 

Egy maradandó élményt szeretnék veletek megosztani, ami Franciaországban történt velem. Egy alkalommal az egyetemi közegben az oktatókkal és a diákokkal az ünnepekről beszélgettünk. Szóba jött, hogy melyik európai országban mikor vannak szünetek, és így terelődött a téma Gyümölcsoltó Boldogasszony napjára. Volt, aki még nem hallott róla, ezért megmagyarázták neki, hogy miről szól, de ezt igen gúnyos hangvételben tették. A magyarázat hallatán tébolyult röhögés tört ki a teremben, mert a nem hívők megbotránkoztak az ünnep tartalmán. Hiába próbáltam megvédeni a hitemet, nem sikerült. Gúnyolódás áldozata lett. Ekkor elgondolkodtam több dolgon is:

 

1. Hogyan tudtam volna megvédeni a hitemet?

2. Mit tehettem volna másként?

 

Rájöttem, hogy az az én felelősségem elsősorban, hogy nyilvánvalóvá válik-e a hívő mivoltom. Úgy kell beszélnem a hitéletem részleteiről (szentmisék, közösségi dolgok, imádságok), mint a lehető legtermészetesebb témáról. Nyilván nem tukmálni kell a hitemet. Amikor nincs helye a témáknak, akkor nincs helye, de amikor van, akkor azt ki kell használni. Meg kell jelenítenünk a hitünket, és a hit egy példájává kell válnunk.

 

Most felolvasnék egy evangéliumi részletet: Mt 5, 11-16Ez a részlet is aláhúzza, hogy:

 

1. Nem maradhatunk csöndben, felelősségünk van a többi ember iránt is!

2. Ne féljünk! Jézus maga figyelmeztet minket, hogy részünk lesz nehézségekben. Erre fel kell készülni, de nem szabad tőle megijedni.

3. Ne szégyelljük a hitünket! Meg kell tanulnunk, hogy a hitünk nem szégyellnivaló, még akkor sem, ha emiatt nem igazodunk a többséghez. Ez egy olyan normarendszer, ami hosszú távon kiegyensúlyozott, békés és boldog életet biztosít, ezért nincs mit szégyellni rajta!

4. Az, hogy nem maradunk csöndben, és nem bújunk el, nem jelenti, hogy ellenségeket akarnánk magunknak szerezni. Épp ellenkezőleg: testvért látunk mindenkiben. Nekünk nem feladatunk, hogy elítéljünk bárkit a vallása miatt! Viszont a kölcsönös tisztelet, amit mi megadunk másoknak, nekünk is jár; nem hívőtől, és más vallást gyakorlótól egyaránt. 

 

Egy pozitív példa a munkahelyről: egyszer a hitemről beszéltem, és azt is megemlítettem, hogy misére és Csücsopra járok. Ekkor váratlanul megkérdezte az egyik munkatársam, hogy hogyan fér össze a hitem és a természettudományos munkám. Olyan dologról gondolkodott el, amiről addig talán soha. Szembesült a hit/vallás egy szeletével, és ez elindított benne kérdéseket. Végighallgatott engem, és azóta is jóban vagyunk.

 

Záró gondolatként kiemelném, hogy az igazán hívő ember örömben él, és a keresztény ember öröme világosság tud lenni! Kívánom, hogy ezt minél többen meg tudjuk élni!

 

Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk…

 

IV. Részlet a Szentírásból (Niki) 

Mt 5,21-22

Jézusnak minden ember fontos, akár hívő, akár nem. Előtte nem számítanak a bűneink, mert Ő mindig megadja az esélyt arra, hogy keressük Őt.

 

Ave Maria (Jézus, nékünk adtál Anyát…)

 

V. Imádságok (Kati)

Legyen akkora hitem…

„Uram, ha Te, – a végtelenül tiszta és igaz, – nem szégyenled, hogy a testvérem vagy, ha Te úgy vállalod bűneimet és azok következményeit, mintha a Tieid lennének, hogyan kerülhetném én el azt az embert, aki nekem nem tetszik? Uram, adj erőt és indítást, hogy minden emberben testvéremet és a Te képmásodat lássam! Akkor a testvér szenvedése és nyomorúsága meg fog indítani, hogy helyette azokat, – mint a sajátjaimat, – a Te kezedbe tegyem. Uram, irgalmazz nekünk!” (H. Sennlaub)

 

Kérdések

  1. Volt már rá példa, hogy hited miatt megbántottak/megszégyenítettek/üldöztek? Mit tettél jól, és mit tehettél volna másképp abban a helyzetben?
  2. Volt már rá példa, hogy a hited másokat elgondolkodtatott, és Isten felé terelt?
  3. Mikor kell szólni, és mikor bölcsebb hallgatni? Mi alapján hozhatsz helyes döntést?
  4. Vannak olyan családtagjaid, akik nem hisznek Istenben? Ha igen, akkor próbáltad már közelebb vinni őket az Úrhoz?
  5. Mennyire tudod tisztelni a nem hívő/más vallású embereket? Estél már bele abba a hibába, hogy tiszteletet vártál el, de te magad nem így viselkedtél? 
Csücsop